1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2012. május 30., szerda

JOSZÓ KEDVENC NÓTÁJA




 MÉLYPINCE volt a régi Tabán legrégibb és leghíresebb kocsmája a Fehérsas és Görög utca sarkán. Utolsó kocsmárosa Krausz Poldi bácsi mindenesetre 1549-ig vezette vissza a kocsma történetét, nem zavartatva magát holmi építész-szakvéleményektől és a jó hírnévről is maga gondoskodott. Azért hívták mély pincének , mivel a kocsma alatt kétszintes , sőt egyesek szerint három szintes pincerendszer húzódott, a legalsó egészen a budai várig vezetett, hogy a törökök zavartalanul és titokban élvezhessek a Mohamed által tilalmasnak ítélt borívászatot. Szerb Antal  még hozzáteszi, hogy közköltségen egyenesen kuplerájt tartottak fenn eme műintézmény pincéjében a török tisztek, így már nem vágytak annyira a paradicsom örömeire a túlvilágon. A török kiűzése után a szolgáltatóipar ezen ága megszünt, de annál jobban felvirágzott a borkiméréssel egybekötött  szolíd vendéglátás.
          Sok tulajdonosa volt  a kocsmának az eltelt több mint kétszáz év alatt, kezdve Pjotr Nesztoroviccsal , aki a XVIII század végén az  akkori tabáni bíróság esküdtje volt. Eredetileg  a kocsma az első pinceszintet jelentette, a másodikon, a mélyebbiken  tárolták a bort.
        A XIX. században aztán átköltözött a földszintre , mulatott itt Virág Benedek, a tabáni remete és  "a boldog emlékezetű Vahot Imre" kezeírása is látható volt a falon állítólag, ahonnan egy kitömött bagoly hunyorgott a korhelykedőkre. A XX. század elején, amikor Ady Endre iddogált itt , egy Burger József  nevű korcsmáros bérelte ki, de az 1900-as budapesti" lakczímjegyzék" szerint abban az évben   Hofbauer Lipót   volt a tulaj, vagy legalábbis lakó,  foglalkozása szerint vendéglős!    





Muhits Sándor két illusztrációja Kárpáti Aurél 1914-ben megjelent "Budai képeskönyvéből": Mélypince
Mi a  furcsa a képen? Elárulom, a későbbi bejáratnak se híre se hamva: két ablak néz velünk farkasszemet. Valószínúleg  az udvari kapun át közlekedtek akkoriban a vendégek


                 Ám kétségtelenül Krausz Lipót , a zsámbéki szármázású zsidó korcsmáros, akinek az őseiben is már kereskedővér folyt, volt az, akinél még egyszer eljött a kocsma aranykora. Az első világháborúban a román frontot megjárt (tizedesi rangban leszerelt) vendéglős 45 évesen vágott neki a tabáni kalandnak, mikor 1918-ban megnyitotta vendéglőjét a puritánság jegyében . A takarékoskodás kényszerűség volt, egy vesztett világháború, széthullott monarchia, forradalmak stb. nem a legjobb előjel egy vendéglátóhely felfuttatásához. A MÉLYPINCE a Tabán legolcsóbb vendéglője volt. Poldi bácsi maga szerezte be az alföldi és zsámbéki borokat, maga szolgált fel, felesége Lina néni sürgött-forgott a konyhában, a zenét pedig egy szál cigány hegedűs szolgáltatta. Igaz ő nem akárki volt, Kovács József, korábban külhonban is nagy sikereket arató cigányprímás. 


-Ám maradtak azért cigányzenés vendéglők a „meghitt” fajtából is. A Tabán jellegzetes figurája volt Poldi bácsi Mélypincéjének banda nélkül, egymagában hegedülő Jocó cigánya, aki úgy nézett ki „mint valami mesebeli törpe, de olyan gömbölyű kövér volt, hogy reá elmondhatta akárki: széle-hossza egy.” Jocó, azaz Kovács Jóska negyven évet töltött a Tabánban. Fiatalabb korában bandája is volt, erdélyi fürdőhelyeken, Párizsban, Londonban, Berlinben járt, játékáért hála-oklevelet is kapott a német császári udvartól. Aztán megöregedett, visszahúzódott a Tabánba. Arról volt nevezetes, hogy inkább játszott íróknak-művészeknek ingyen, mint bárki másnak pénzért. Játékát jól ismerhette a Mélypince törzsvendége.-(Forrás :Loch Gergely Tamburaszótól a jazzig -- Szórakoztató zene a Tabánban)
Itt játszotta saját hattyúdalát, mert nemsokára 1924 végén  meghalt.
Fénykép nem maradt fenn róla.
Álljon itt helyette Poldi bácsi és Lina néni  fényképe, melyet az öreg dédunokája  őrzött meg.






"Ha elég a sváb nótákból, hallgatunk a szomszédban rác tamburást, vagy lesétálunk Poldi bácsi Mélypincéjébe. Míg az öreg megmássza a nyolcvan lépcsőt a hegy méhében szunnyadó, pókhálós palackokért, ámulhatunk az apró termetű, gömbölyű cigányprímás, Jószó művészetén. Muzsikált ő Teleki Sámuel görgényi kastélyában is, köszönőlevele van a német császári udvar hivatalától, de hazavágyott a Tabánba. Nincs bandája, egy szál hegedűvel járja a kocsmákat. Eljátszik bármit, a Schneider Fánitól Tosca imájáig vagy az Alexander\'s Ragtime Bandig - csak a Himnuszt ne kérjük tőle. Arra nem hajlandó: "az nem korcsmába való", mondja szigorúan. (Ötven cigány húzza majd a Farkasréten Kovács József kedvenc nótáját a sírgödör körül 1924-ben: "Talán nem is muzsikálnak / talán csak én álmodom…") Saly Noémi : Kiskocsma , kispörkölt, kis korsó sör


                     




A szövege:




Valakinek muzsikálnak a faluban valahol,
De szomorú a nótája annak, aki ott dalol:
Minden hangja csupa bánat, keserűség, fájdalom...
Talán nem is muzsikálnak, talán én csak álmodom.

Valaki a boldogságát temetgeti, siratja,
Valakinek hűtlenné vált, csalfa lett a galambja.
Meggyógyít a nóta hangja, könnyít az a szíveken:
Húzzad cigány! Én is az én boldogságom temetem.


 A Mélypince vendégkönyve


  A Mélypince  az 1920-as években (Nagyapám, Szentkeressy Károly felvétele)
kassius


Forrás: Végvári Annamária: Adalékok a Tabán történetéhez
             Saly Noémi : Kiskocsma , kispörkölt, kis korsó sör
             Loch Gergely Tamburaszótól a jazzig -- Szórakoztató zene a Tabánban
             Szentkeressy Károly fotóalbuma

           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése